2010. szeptember 13., hétfő

Paksi Zoltán: Csillagüzenet

Az előttünk álló hét bolygó, és csillagüzenetei már megnézhetők a http://www.csillagtv.hu -n illetve a http://www.asztrozofia.hu/index.php/nyitooldal -on. Most azonban egy olyan dolgot szeretnék elmondani, amelyet a tanítványaim már jól ismernek, és áldásos hatásaiban is részesültek.

A régi bölcsek tanításai szerint négyszer kezdődik el az év, az esztendő körén. Ez a négy kezdet a Nap négy "fordulati pontját, és idejét" jelenti. Új lehetőségek indulnak téli napfordulat szent idejében. Ezt követően a tavasz kezdete hoz új időt, majd a nyári forduló hosszan fényes napján is a csoda, a varázslat lehetősége várja az embereket, valamint szeptember 23-án, az ősz kezdetekor szintén új korszak indul el.

Hamarosan tehát (23-án) a Nap eléri a kozmikus egyensúly útját az egyenlítőt, s elhozza a fény - árnyék egyenlőségének az idejét, a napéjegyenlőséget. Az évkör kiemelt napja ez, életünk felemelésének, harmonizálásának a lehetősége ekkor jelentősebb. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon érdemes elindítani olyan dolgokat, amelyek elsősorban a belső, lelki, szellemi régióinkat fejleszti. Szeptember 23-át követően már a déli égbolton, vagyis az "alsó világban" folytatja útját, tehát a lélek mélységeit, a spiritualitásunk titkait világítja be központi csillagunk, a Nap.

Eljött tehát az ideje a fokozottabb belső figyelemnek, melyet meditációs, koncentrációs, kontemplációs gyakorlatokkal is segíthetünk. Már most érdemes felkészülni a "bőségvarázslásra". Vásároljunk lehetőleg bio lencsét, majd gyertyafény mellett, szinte meditatív állapotban készítsünk belőle főzeléket.

Szeptember 23-án együnk ebből gyertyafény mellett hét kanállal úgy, hogy a tudatunkba az anyagi bőség és fény gondolatát helyezzük.

24-én ugyanígy fogyasszunk belőle hét kanállal, de ekkor már a lélek fényére koncentrálunk szertartásunk közben.

25-én is szertartásosan is együnk gyertyánk világánál hét kanállal a lencséből, de akkor már a tudat, a szellem bőségére, és
fényére koncentrálunk.

Ezzel a régi varázslattal bőséget és egészséget tudunk jobban magunkhoz vonzani, mint azaelőtt. Fontos, hogy a lencséhez ne együnk semmilyen feltétet, se húst, se tojást! Ne feledjük! Ez nem étkezés, hanem szertartás!

Azért írok már most erről, hogy mindenkinek legyen ideje erre a szertartásra felkészülni. Már sok barátomnak, tanítványomnak, és az asztrozofia.hu látogatóinak is igen pozitívak a tapasztalatai. Aki nem hiszi, járjon utána! (Aki hiszi, az is)

Hamarosan új film látható a csillag TV-n a mexikói mágiáról! Erről hírlevelünkben küldünk értesítést. Mivel óriási az érdeklődés és az igény a kristálymágia sorozatunkra, ezért az első rész anyagát a jövő heti hírlevél végéhez újra csatoljuk.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, illetve aktuális kisfilmünk segítségére lehetnek szeretteinek, barátainak, ismerőseinek, kérem küldje tovább nekik is ezt a levelet, hiszen tudom, hogy nekik is egészséget, fényt, és harmóniát hoznak az Ég (csillagok) és a Föld (kristályok) üzenetei!

Áldás, és szeretet kísér minket az Úton!
A Csillag TV csapata nevében: Paksi Zoltán
www.asztrozofia.hu
www.csillagtv.com

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése