Astronet
Peru déli részén, 400 km-re Limától délre, a Csendes óceán partjaitól 50 km-re terül el a Nazca fennsík, melyet hatalmas méretű rejtélyes ábrák díszítenek. A helyiek közül sokan úgy vélik, hogy földönkívüli lények alkották a képeket. Ám hasonló rajzokat találtak Amerika más vidékein is. És nagyjából ugyanabban a korszakban készültek, de felfedezni csak a 20. század elején lehetett őket, mert akkor kezdett repülni az ember.
A több mint 500 kilométeren elterülő nazcai jeleket csak nagyon magasból, repülőről lehet látni, értékelni. A Nazca kultúra eltűnése után több mint ezer évvel, 1927-ben egy perui pilóta ismerte fel elsőként a fennsíkon kirajzolódó hatalmas ábrákat.
Az első kérdés a rejtélyes vonalakkal kapcsolatban, hogy kik rajzolhatták? Hogyan lehetséges, hogy a nazcák ilyen tökéletes alkotásokat tudtak létrehozni, amit csak kellő magasságból lehet látni, és a kultúrájukból fennmaradt emlékek arra utalnak, hogy "égi járműveik" se nagyon lehettek. A második kérdés: vajon mi célt szolgálhattak ezek a monumentális rajzok?
Erich Von Dänicken szerint az idegen lények leszállópályának használták a fennsíkot, és az érkező járműveket segítették a különleges rajzolatok.
A jelek három, jól megkülönböztethető csoportra oszthatók: vannak egyenes vonalak, cikk-cakkos vonalak és spirál alakúak, amelyek akár az öt kilométer hosszúságot is elérik. Hatalmas méretű csíkokat alkotó geometriai alakzatok, amelyek tényleg "leszállási kifutópályákoz" hasonlítanak.
Repülő ember
A sivatagos területet körülölelő hegyoldalakon más, primitívebb technikával készült emberi alakok rajzát is lehet látni, melyek készítését a Nazca kultúra előtt élő paracaknak tulajdonították. A Piscoi öböl fölött egy gigászi "gyertyatartó" látható, attól délrebbre, Chilében terüle el az Atacama-sivatag - ott kövekkel kirajzolt állatképek, körök, spirálisok és egy repülő ember(!) Látható.
A legszebb rajzolat azonban az, amelyet az atacamai óriásként emlegetnek: 120 méter magas mű a Sierra Unicán. Ezek a figurákat, akárcsak a nazcaiakat - vonalak egész hálózata veszi körül. Észak-Amerikában, Kaliforniában, Blíth mellett a sivatagban három csoportot alkotó emberi és állati figurákat találtak: a legnagyobb eléri az 51 méteres magasságot. Ezeket is kizárólag a levegőből lehet látni, és néhány évvel a nazcai után, 1932-ben fedezték fel. Alkotói úgy rajzolták meg, hogy a sivatagot borító finom, sötétebb színű kőzetréteget elkotorták, és alóla világosabb talajréteg került elő. A hosszú évszázadok folyamán a por belepte ezeket a vájatokat, így nehezebben lehetett felismerni azokat. A misztikus rajzokkal - felfedezésük után még évekig nem foglalkoztak a tudósok. Elsőként Paul Kosok amerikai régész kezdte feltérképezni a Nasca fennsík rajzait, 1939-ben.
Csillagászati kalendárium?
Maria Reiche, német matematikus 1945-től a Nazca vonalak megtisztításának, konzerválásának és a kutatásnak szentelte az életét. Maria Reiche elmélete szerint az őslakók előbb kicsiben rajzolták meg az ábrákat, majd azokat nagyították fel. Ezt a feltételezését arra építette, hogy a fennsíkon talált földbe vésett - állatokat ábrázoló - kisebb motívumokat.
A matematikusnő szerint a motívumok egy csillagászati kalendáriumot képeznek, amelyből kiszámíthatóak a hónapok, és a napok. Ezt viszont cáfolta Hawkins, amerikai asztronómus, aki a Stonhenge köveinek csillagászati szerepét felismerte. Gerald Hawkins 1968-ban végzett számítógépes vizsgálataira alapozva mondta ki, hogy szerinte nincs semmiféle csillagászati összefüggés az egyes rajzok elhelyezkedése között.
Meteorológiai naptár vagy szent ösvény?
Simone Waisbard, etnológus és fia, Jack is megpróbálta kifürkészni a Nazca vonalak funkcióját. Miután tüzetesen megvizsgálták az élőlény ábrákat és a geometriai vonalakat, ők arra a következtetésre jutottak, hogy egy meteorológiai naptár látható a fennsíkon. Pontosabban az évszázadok alatt egymásra rajzolt több naptár. Az angol felfedező, Tony Morrison a nazcák vallási motívumaiknak tartja a rajzokat. Véleménye szerint a formák szent ösvények, amik a különböző oltárokat kötik össze.
Az amerikai Jim Woodman és az angol Julian Nott léghajós azt próbálta bizonyítani, hogy a nazcák már képesek voltak a levegőbe emelkedő gömböket készíteni, és arról láthatták a rajzok alakulását. A fennsík vonalainak központjában egykori tűzre utaló jeleket találtak, valamint néhány agyagtárgy díszítésén felismerni véltek léghajó elvén működő szerkezeteket. A leletek alapján megépítették a Condor I nevű gömböt, melyhez olyan típusú köteleket és anyagokat használtak, amit a nazca múmiák sírjában is találtak. A léggömb 90 méter magasra emelkedett, majd lezuhant, és a két léghajós csak a szerencsének köszönhette, hogy megúszta az esést komolyabb sérülések nélkül. A baleset után már nem voltak meggyőződve elméletük helyességéről. A rejtély mind a mai napig megoldatlan.
Kapcsolódó anyagok
* Túlvilágról jövő ihlet
* Sistergő égi energia: a villámlás
Peru déli részén, 400 km-re Limától délre, a Csendes óceán partjaitól 50 km-re terül el a Nazca fennsík, melyet hatalmas méretű rejtélyes ábrák díszítenek. A helyiek közül sokan úgy vélik, hogy földönkívüli lények alkották a képeket. Ám hasonló rajzokat találtak Amerika más vidékein is. És nagyjából ugyanabban a korszakban készültek, de felfedezni csak a 20. század elején lehetett őket, mert akkor kezdett repülni az ember.
A több mint 500 kilométeren elterülő nazcai jeleket csak nagyon magasból, repülőről lehet látni, értékelni. A Nazca kultúra eltűnése után több mint ezer évvel, 1927-ben egy perui pilóta ismerte fel elsőként a fennsíkon kirajzolódó hatalmas ábrákat. Az első kérdés a rejtélyes vonalakkal kapcsolatban, hogy kik rajzolhatták? Hogyan lehetséges, hogy a nazcák ilyen tökéletes alkotásokat tudtak létrehozni, amit csak kellő magasságból lehet látni, és a kultúrájukból fennmaradt emlékek arra utalnak, hogy "égi járműveik" se nagyon lehettek. A második kérdés: vajon mi célt szolgálhattak ezek a monumentális rajzok?
Erich Von Dänicken szerint az idegen lények leszállópályának használták a fennsíkot, és az érkező járműveket segítették a különleges rajzolatok.
A jelek három, jól megkülönböztethető csoportra oszthatók: vannak egyenes vonalak, cikk-cakkos vonalak és spirál alakúak, amelyek akár az öt kilométer hosszúságot is elérik. Hatalmas méretű csíkokat alkotó geometriai alakzatok, amelyek tényleg "leszállási kifutópályákoz" hasonlítanak.
Repülő ember
A sivatagos területet körülölelő hegyoldalakon más, primitívebb technikával készült emberi alakok rajzát is lehet látni, melyek készítését a Nazca kultúra előtt élő paracaknak tulajdonították. A Piscoi öböl fölött egy gigászi "gyertyatartó" látható, attól délrebbre, Chilében terüle el az Atacama-sivatag - ott kövekkel kirajzolt állatképek, körök, spirálisok és egy repülő ember(!) Látható.
A legszebb rajzolat azonban az, amelyet az atacamai óriásként emlegetnek: 120 méter magas mű a Sierra Unicán. Ezek a figurákat, akárcsak a nazcaiakat - vonalak egész hálózata veszi körül. Észak-Amerikában, Kaliforniában, Blíth mellett a sivatagban három csoportot alkotó emberi és állati figurákat találtak: a legnagyobb eléri az 51 méteres magasságot. Ezeket is kizárólag a levegőből lehet látni, és néhány évvel a nazcai után, 1932-ben fedezték fel. Alkotói úgy rajzolták meg, hogy a sivatagot borító finom, sötétebb színű kőzetréteget elkotorták, és alóla világosabb talajréteg került elő. A hosszú évszázadok folyamán a por belepte ezeket a vájatokat, így nehezebben lehetett felismerni azokat. A misztikus rajzokkal - felfedezésük után még évekig nem foglalkoztak a tudósok. Elsőként Paul Kosok amerikai régész kezdte feltérképezni a Nasca fennsík rajzait, 1939-ben.
Csillagászati kalendárium?
Maria Reiche, német matematikus 1945-től a Nazca vonalak megtisztításának, konzerválásának és a kutatásnak szentelte az életét. Maria Reiche elmélete szerint az őslakók előbb kicsiben rajzolták meg az ábrákat, majd azokat nagyították fel. Ezt a feltételezését arra építette, hogy a fennsíkon talált földbe vésett - állatokat ábrázoló - kisebb motívumokat.
A matematikusnő szerint a motívumok egy csillagászati kalendáriumot képeznek, amelyből kiszámíthatóak a hónapok, és a napok. Ezt viszont cáfolta Hawkins, amerikai asztronómus, aki a Stonhenge köveinek csillagászati szerepét felismerte. Gerald Hawkins 1968-ban végzett számítógépes vizsgálataira alapozva mondta ki, hogy szerinte nincs semmiféle csillagászati összefüggés az egyes rajzok elhelyezkedése között.
Meteorológiai naptár vagy szent ösvény?
Simone Waisbard, etnológus és fia, Jack is megpróbálta kifürkészni a Nazca vonalak funkcióját. Miután tüzetesen megvizsgálták az élőlény ábrákat és a geometriai vonalakat, ők arra a következtetésre jutottak, hogy egy meteorológiai naptár látható a fennsíkon. Pontosabban az évszázadok alatt egymásra rajzolt több naptár. Az angol felfedező, Tony Morrison a nazcák vallási motívumaiknak tartja a rajzokat. Véleménye szerint a formák szent ösvények, amik a különböző oltárokat kötik össze.
Az amerikai Jim Woodman és az angol Julian Nott léghajós azt próbálta bizonyítani, hogy a nazcák már képesek voltak a levegőbe emelkedő gömböket készíteni, és arról láthatták a rajzok alakulását. A fennsík vonalainak központjában egykori tűzre utaló jeleket találtak, valamint néhány agyagtárgy díszítésén felismerni véltek léghajó elvén működő szerkezeteket. A leletek alapján megépítették a Condor I nevű gömböt, melyhez olyan típusú köteleket és anyagokat használtak, amit a nazca múmiák sírjában is találtak. A léggömb 90 méter magasra emelkedett, majd lezuhant, és a két léghajós csak a szerencsének köszönhette, hogy megúszta az esést komolyabb sérülések nélkül. A baleset után már nem voltak meggyőződve elméletük helyességéről. A rejtély mind a mai napig megoldatlan.
Kapcsolódó anyagok
* Túlvilágról jövő ihlet
* Sistergő égi energia: a villámlás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése