Bartis Ferenc: És mégis élünk!

Széttépve és összetörten
Győzelmektől meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsőtemetőkben —
                             ­És mégis élünk

Dobra vernek minden vágyat
Árverezés a vasárnap
Nászunkra is gyászhír támad
Üresek a gyermekágyak­ —
                           És mégis élünk

Elavult a dülők lelke
Kórót terem tarló mezsgye
Pusztul a föld egyre-egyre
Hull a szikla tenyerünkbe —
                          ­És mégis élünk

Fogaskerék futószalag
Egyik elmegy másik marad
Bölcsőnk, sírunk porrá szakad
Zokognak a kövek szavak —
                         ­És mégis élünk

Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek —
                        ­És mégis élünk

Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére;
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége... —
                       És mégis élünk!

Bartis Ferenc Utószó című versét 1956. november 1-jén, halottak napján szavalta el Kolozsváron a Házsongárdi temetőben Dsida, Brassai, Kriza sírjánál, s e verséért a Román Katonai Törvényszék a költőt hét évi nehéz börtönbüntetésre ítélte...