A magyarságnak egyik legáldottabb szentélye Somlyó. Szent hitünknek, nemzetünknek örök hivatását hirdeti itt a katolikus Európa szélén, a Regnum Marianum peremén. Odaát már egészen más világ kezdődik. Talán ezért támadnak itt a magyarságnak olyan metafizikai távlatai és a katolicizmusnak különös magyar mélységei. Mária székely udvarnépe mindenkor megadta a császárnak azt, ami a császáré, de különösen Istennek, ami Istené.
Az élet így itt még istenes kultusz és nem immanens program. A XIX. század értelmében vett nemzeti el sem jutott ide, a hegyek és madarak világába. A székely történelemnek annyi válságán és változásán, az időnek minden megpróbáltatásán keresztül magatudatlan óriásként őrizgeti ez a nép Csíksomlyó mennyei ajándékát: a magyarság karizmatikus élményét, az élet kultikus többletét és metafizikai kitekintését.
Hétköznap érkezünk Somlyóra. Emberekkel alig találkozunk, a templom és környéke néptelen. Érzem az ősi tétel igazságát: sacnamenta sunt propter homines, a mennyország van az ember üdvösségéért. A köznap a munkáé, az ünnep az áldásé. Ez olyan természetes, csak a modern városlakó zavarja össze. Ki törődik ilyenkor, dologtevő nyári napokon az égiekkel? Helyesebben: ott él Mária országa a szívekbe zárva, mint a gyermekben édesamyjának, a szerelmesben kedvesének képe, mégha nem is beszél róla. Ilyenkor az élet roskadozik Ádám öröksége alatt, hogy az ünnepen annál jobban szárnyalhasson. És mégis van az egészben valami megragadó: az élet keresetlen hierarchiája, franciskánus közvetlenség árad az emberek liturgikus egyszerűségéből, a hegyek umbriai szelídségéből, az ökrök békességéből, a munka lassú méltóságából.
Hódolunk a kegyszobor, a Napba öltözött Asszony caodálatos magyar szimboluma, a székelység Noé bárkája előtt, amely a középkorban a moldvai huszitizmus beszivárgását akadályozta meg, az újkorban pedig egyfelől a protestantizmus, másrészt pedig az ortodoxia terjeszkedését tartóztatta fel. Együtt örvendezik az örvendezőkkel együtt .szenved a szenvedőkkel: mosolyog, ha székely népének élete virágzik és elhalványul színében, ha baj fenyegeti. A parasztélet ősi matriarchalizmusa, az embersors örök női ihletettsége talál kifejezést a búcsújárás boldog elragadtatásában, magasztalásában. Ő a moldvai magyarság titokzatos archaizmusának, a székelység sorstudatának misztikus forrása.
A magyar katolikus szellemtörténet somlyói stílusrétegei közül talán még mindig a legősibb hat a legelevenebbnek és ez: a .székely népélet máig virágzó szakrális atmoszférája. Itt csak néhány mozzanatra utalhatunk. A Napbaöltözött Asszony kegyszobra mellett a Salvátor-kápolna is a magyar gótikus jámborság, az observans ferencesség hatását őrzi. Adatok híján is bizonyos, hogy a kápolnát Hunyadi János nándorfehérvári győzelmének emlékére emelték. Tudvalevő ugyanis, hogy III. Kallixtus pápa Urunk színeváltozásának ünnepét a magyar diadal örök emlékezetére tette az Egyházban egyetemessé. Nem lehetetlen, hogy építésben a híres somlyói confraterek serénykedtek, akik Hunyadinak annyit köszönhettek. A kápolna a magyar vallásos népművészetnek pámatlan kifejezése, a magyarul átélt katolicizmusnak és a katolikussá teljesedett magyarságnak szimbolikus bizonysága és remekműve.
Az egyetemes barokk kultúra egyik ágát, a katolikus humaniznust Kájoni János, meg :a nyomában bontakozó tudós művelődés: könyvkiadás és gimnázium jelzi, a másikat pedig a franciskánus passiómisztika jellegzetes barokk megnyilatkozása, a szenvedő Jézus tisztelete képviseli, amely a somlyói zarándokok áhítatkultuszát mai napig ihleti: ennek is egy kis kápolna, az ú. n. Szenvedő a tűzhelye. A magas barokk műveltség és a lokális mélykultúra szintézise az egykorú nagypénteki misztériumjáték, a banokk világdrámának lelkünkből lelkezett kísérlete. A szakrális önellátásnak csodálatos teljessége virágzott itt Csíksomlyón és máig gyümölcsözik a katolikus székely lélekben.
Esteledik. A Szent Antal-kápolna küszöbén ülök. Nézem a templomot és hegyeket, nézem a hanyatló napot és a fáradt munkást, az embert. Elgondolkodom. Erdély politikával telített levegőjébe Csíksomlyónak kell az emberlét metafizikai szabadságát, a Mária-szimbolum varázslatát árasztania.
(Veritas Könyvkiadó, Budapest, 1944, 69-71.old.)
Csíksomlyó éneke
Ki az édes Szűzanyát szívből szereti,
Szent őrömmel siessen őt köszönteni.
Üdvőzlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Ki a székely nép földjében kivirágoztál.
Nyitva áll előttünk a somlyói templom,
Ahol eltűnik minden bú és fájdalom.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki Erdély hős földjében kivirágoztál.
Őrömében sír bennünk a szív és lélek,
Hogy mi itt köszönthetünk, jó Anyánk, Téged
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Ki a székely nép szívében kivirágoztál.
Itt örömgyönggyé válik a bánat könnye,
Lecsendesül a kebel zajló tengere.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki Csíkcsornlyó kertjében kivirágoztál.
Átvesszük üzenetedet Csíksomlyói Szűz,
Katolikus hitünkhöz a szeretet fűz!
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki a magyar lelkekben kivirágoztál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése