Szőke István Atilla: Hajtóvadászat a XXI. Században

Szőke István Atilla
Hajtóvadászat a XXI. Században
Nyirő József emlékére

Keresték kocsiban, lezárt koporsóban.
vizslatták urnában s kérdezgették, hol van?
Firtattak utazót morcos, mérges szemmel,
ruhát tapogattak konok kárörömmel.

Megfélemlítették az éppen arra járót,
arrébb taszajtották a csendben megállót.
Úgy tettek keresztbe, ahogyan csak bírtak.
engedélyt rontottak, számot félre írtak,

Fondorlatos módon, gyűlölve kerestek,
bárhogy hadakoztak, meg semmit sem leltek.
Mégis mit kerestek, mégis kit kerestek,
ilyen veszett dühvel vajon kire lestek?
       
A Székely Apostolt, bizony őt keresték!
Hazavágyó s térő székely lelkét lesték,
hogy ne nyugodhasson atyái földjében,
és ne pihenhessen megérkezve, szépen.

Balgák, ó ti balgák, nem ott kell keresni,
nem ott kell kutatni, biz nem ott kell lesni!
A Székely Apostol máshol van már régen,
mint egy fehér felhő fent figyel az égen.

S itt van lenn a földön, fűben, fában, csöndben,
az esőcseppekben, nagy gomolygó ködben.
A lónyerítésben, forráscsobogásban,
szerelmetes szóban, édes udvarlásban.

Érezni mint szellőt, lobogtatja hajad,
hangos csobogással szalad, mint a patak.
Fejszék élén csillan, fáknak kérgén táncol,
ősi ösvényeken örömmel viháncol.

Mint díszítő ösztön ott van tarisznyákon,
ha béhunyom szemem még akkor is látom.
Tündöklik vasárnap ingek fehérségén,
könyvek betűiben s rímként a vers végén.

S ott van Madéfalván, a veszedelemben,
Sibón is, mint bölény az ellennel szemben.
Fenn a Havasokban, harmatban és hóban,
néma küzdelemben s a kimondott szóban.

Faragott kapukon, szép, szülői házban,
góbés huncutságban, imában, fohászban.
Életadó lisztben, 'mit a malom őröl,
a vén várfalakban, amit véstek kőből,

Hallod, mint vad vihar, szélvész, fákat tépő,
hegyeket ölelő sóhaj, halkan lépő.
Ott van a vetésben és az aratásban,
bölcsőnyikorgásban, csillagragyogásban.
       
Hegedűknek húrján, furulyák beszédén,
párnahaj közepén s a terítők szélén.
S ott van a székelyek s magyarok szívében,
s mindörökre ott van Istennél, a Fényben.

Szőke István Atilla : Ötvenhat csillag

Szőke István Atilla : Ötvenhat csillag

…úgy hordozta terhét megszáradt vérének,
hogy csontjáig hatolón fájt a jelen,
ütések zúgtak mellen, arcon, fejen
s akkor megszületett benne az ének.

Nem is ének volt, inkább egy makacs dal,
mely áttörte falát a vallatásnak,
ellenállt az esztelen vérontásnak
s zengett, mint örökbe kapott diadal…

…és a korbács a verőkézből kihullt
és a jelen mellett a múlt tornyosult
s a jövő szabadultan intett nékik,

a dal zúdult, áradt, föl, föl az égig
s látta Isten, küzdenek a magyarok
és küldött nékik ötvenhat csillagot…

KAKASTOLL - Képíró Sándor emlékére

KAKASTOLL
Képíró Sándor emlékére


Acélos kék-fekete a kakastoll
- bárki erről hamisat mond -
a kardbojt ma is tisztán díszlik,
ahogy a tiszt az égből rátekint.
Hazugok rácsa aggot kerít,
igazak arcára libben szemfödél....
De jaj neked, ki vádat kovácsol!,
és részeggé szédíti a hírmondót.
Egy nép csak az igazságból él,
Nem penészes idegen kenyér
mi ma a tarisznyánkba bújhat,
hanem büszkén hirdeti a múltat,
morzsái aranyban mind hófehér!

Bosszú lihegése élteti vádlót.
Nem nézik szavakból mi a való.
Addig süvítik nyálas átkuk,
míg józan is elhiszi bambán,
talárnak vak-talányos árnyékában
üvöltöznek hazugsághalmazok -vonaglanak vért követelvén
csontos ujjuk végnek meredély.
Röhög, és röfög, mást nem tud.
Azt hiszi balga ennyi ma elég,
bárkit feledés sarába mártani,
álnok hasznot kamattal hajtani.

Acélos kék-fekete a kakastoll
a büszke, újfaragású fejfán.
Önmaga elől hóhér menekülne,
nyelné újra puszta rőt homokját.
hisz megtette, mire esküdött,
mielőtt a pokolból közénk szökött.
Öntött hát világhódító aranyborjút,
hogy csipkebokor ma neki nem szólt.
Kell neki világ összes hatalma,
csaló hiteléből nyomorjármot
tüzes korbácsot lendít ártatlanokra.

Acélos kék-fekete a kakastollA kardbojt ma is tisztán díszlik.
Hantok alól is halljad hóhér:
Lucifer köt ma alkut fejedért!


Ferencváros, 2011. szeptember 3.

Lengyel Károly

Szőke István Atilla: A vérszerződés

Szőke István Atilla

 A vérszerződés

„Amíg élünk s amíg fiaink is élnek,

Álmosnak véréből válasszunk vezérnek.

Büszke Turulmadár tárt szárnya óvja meg!”

Így hangzik az első része az eskünek.

„Jószágot, javakat, fáradság gyümölcsét,

Akik megszerezték, egyedül ne költsék.

Öröme belőle teljen mindenkinek!”

Így hangzik második része az eskünek.

„Szabad akarattal, ’kik Álmost választák,

’Kik véle vérüket kupába csorgatták,

Vezéri tisztségből ki sose essenek!”

Így hangzik harmadik része az eskünek.

„Aki viszályt szít és aki lesz hűtelen,

Vérét úgy ontassuk, miként elébb heten.

Tartozik hitével vezéri személynek!”

Így hangzik negyedik része az eskünek.

„Szerződést megszegőt, örök átok sújtson,

Kart felé barátin, senki sose nyújtson.

Bűnhődj esküszegő, álltál ellenségnek!”

Így hangzik utolsó része az eskünek.

Szőke István Atilla Megmaradunk!

Fáj,
fáj, mint mikor
sót szórnak élő sebre,
vagy húzzák kínzatásul szélesebbre,
vagy égő, parazsas fát nyomnak bele tövig,
hogy beletörik.

Fáj,
fáj, mint mikor
a sebbe keményedett rongyot kitépik,
hogy kínod földuzzad az égig,
vagy üvegreszeléket szórnak bele,
s a nyers hús tűz-szilánkkal lesz tele.

Fáj,
fáj, mint mikor
éles késsel, rozsdás pengével vakarják a vart.
Fáj,
fáj, mikor bántják a magyart!

Fáj, mikor nem tudják e Honban,
hogy mi történt Trianonban,
és alázkodva köpik szembe önmagukat,
s bennük rothad a holnap,
s a múlt is mellé roskad,
eltörölve, ölve, bántva, meggyalázva,
örökké a semmit magyarázva,
mert itt már nem értik a szót,
amely mondaná az igazát,
hogy óvni kell a Hazát,
s óvni kell a nemzetet,
mert a Fény felé csak az vezet.

Nem vakon kell botorkálni azok között,
akikbe a magyargyűlölet beleköltözött,
'kik elzárják a lélekcsapot,
gyaláznak tegnapot, mát, holnapot,
mert nékik nem volt olyan, hogy "még",
mert náluk nem létezik a "rég",
s nincs, mint nékünk, olyan ősgyökerük,
és Istennel van folyton-folyvást perük,
de véle sem szemközt állnak,
csak néki háttal kiabálnak,
s nem merik a lelkét megidézni,
nem mernek a szemébe nézni,
mert a szem a tükre a léleknek,
s a lélek a magva az életnek,
s ez a MAG, mely a nevünkben hordatik,
élni fog még évszázadokig,
sőt, még annál is tovább,
addig, amíg Isten szeme lát,
addig, míg világ lesz a világ.


Lám már nem fáj, ha reám bármit mondanak,
az összképen semmit sem rontanak,
s akármilyen rosszat akarnak,
mi megmaradunk magyarnak!

ZARÁNDOKLAT

Keserű a szám, nehéz a szívem,

voltunk alig néhányan zászlókkal,

kiknek hangja szélbe vész a téren.

Hiába minden hű zarándoklat?

Rombolás emésztő démontánca

fejünkre csap dögöt és sarat

magyarnak nem lehet igaza

nyakára csillagból font igát kap.

Jaj, sok az ága-színe annak,

az egyik veres, a másik sárga

Mind-mind idegen nótát járat

örömében, s letűnik a porba.

Egyik jön, másik éppen menne!

Hol van hát az igaz szó, a dal,

miben ott lakik népünk lelke?

S lesz ezernyi vétkes bánat,

újra és újra emésztő fergeteg,

mit mind-mind újra szenvedünk.

Visszahullnak átkok, kőlegyek

röhögik szívben zümmögésük.

Ott fészkel ezernyi lelki nyű,

hol magyar már a cinteremben

meg nem élt, olvasott könyvből

ezredig megtartó történelem.

Az is hazug! Hazug a mindenit!!

Hogy is visel ennyi lágy papír

ennyi hazugnemzette szennyet!

Elönti időm a ki nem mondott kín!

Aki a keresztről lekérte országunk,

s megtért ősei földjére szerényen,

trianoni ármányt is megbocsájtott

helyettünk, járta a bűnös fészket.

S vajon elborzadsz-e magyar,

Csillagösvényről csillagláncon?

Az egész büdös bűnös Európában

Nincs ki értse százados bánatod!

Mert mit is adtak ezek nekünk?

Imát, meg rendelt kondításokat!

Haj, pedig térdig vérben érettük

míg az Olton túl rajtunk kacagtak.

Később se jutott szitoknál több,

szemetebbnél szemetebb bitorlók...

háromszáz évig az ország nyögött

Zentától Trianonig hullott a bók.

Lehet megbocsájtani, hallgatni.

Kilencvenegy évnyi árulás után

lehet megbocsájtani, hallgatni?

Most ugyanaz készül, az ám!

Ha nem leszel kész a helyeden

ha elvész a szívedből a szó

ha a nagyvilág elveszi az eszed,

Lucifer ítél, s nem lesz visszaút.

Kárpátok bérceit új csillag keríti,

véres oltárára majd minket tesz

ki befogadta fedele alatt rakásra öli,

két torokvágás közt fel sem neszez.

Ferencváros, 2011. június 4.

Lengyel Károly

Szőke István Atilla: 1241. április 11.-12.

1241. április 11.-12.

Mint keselyűcsapat, mely zsákmányra száll,

a szekérvár körül bősz tatárhad gyűlt,

az éj sötétsége rút félelmet szült

s nagy veszélyt érzett jó Béla király.

Vijjogva támadt a keselyűmadár,

 vad rohamától ember emberre dűlt,

a magyar hadból csak néhány menekült,

köztük a király csatakos paripán.

A Sajónak vize dús-veressé vált,

körötte bú s rijjadó szomorúság

és hangos győzelmi tort ült Batu kán...

…de Isten az égből magokat hintett,

reája esőből reményt legyintett

s nőni kezdett egy új, magyar tulipán.

LENGYEL KÁROLY : HOGY TUDD

HOGY TUDD

Hogy tudd,
mi történik e Hazában,
s tudd minden felvonását
jelentről jelenetre,
egészen a végszóig,
Szentelt Koronánkról,
megvetésük kellékéről,
szólni sem lehet.

Hogy tudd,
jó magyar atyámfia,
mi tartott meg téged,
engem, s minden magyart
szívedben, eszedben,
Istenen tenyerén,
Európa közepén…
tekints a megdőlt keresztre!
Nincs még egy a világon,
miről mindünknek
ugyanaz jut az eszébe.
Járhatsz golgotát,
s gyónhatod a művi semmit,
tisztán ragyogó aranyát
mi mind, s a jövendő
megőrzi egyként.

Hogy tudd,
mi az a gombóc a torkodban,
mikor térdelsz előtte,
s mi az az erő,
mi ugyanúgy imára hív
bárhol, bármikor…
ahhoz magyarnak kellett születned.

S hogy tudd,
most leporolják, vitrinbe teszik
a gyáván hunyászkodók,
hogy nagyobb legyen
a gombóc a torkodban.
Történelmi fuldoklásban
hazugságaik elé földig hajtanak,
s roppanjon belé gerinced,
mammonjuk nem tisztelvén
igazul szólani merészelsz.

Mert hogy tudd,
hazug a kérdésük,
- ezt ők is tudják -
álnok jogficamról szól
zsebükben bankóbélésük
s nehogy túléld,
mi igát ránk testáltak,
szép szívünk rejtekében
facsarnak egyet még,
nehogy lázadj,
s véletlenül se lássad,
hiába szó, hiába harag,
előre megírták,
miről a talár ma szavaz.

Jog volna ez?
Nem éppen fényűző szemfényvesztés?
Hogy tudd, barátom,
nem úgy van ám az!
Légy tudatában,
életed minden percében,
te azért születtél,
a világnak ezt mind felmutasd.
Mint csata után a hírvivő,
ha célba érve holtan is rogy össze,
utolsó suttogásod ordítás legyen a fülükben
s mond el nekik, hogy mindenki megértse:

tolvajok voltatok, álnok hitszegők,
kik kezéből a déli kondítás is előbb csak ima volt,
aztán volt dicséret, hála -
semmi több!
Mond el nekik, helyettünk is,
kik akkor már porladunk,
dőlt keresztje Koronánknak
átviláglik ezrednyi sóhajon.

S most lehetsz dühös,
eredhet akár könnyed is,
elmondtad.

Életre kelt az Igazság,
és élve is marad.

Hogy tudd,
idegen játék űz belőled tréfát
- gondolva, tán észre sem veszed -
jogtalan ad jogot, mint kacska bábok,
nem látván kezükön zsineget,
fent pedig, zsinórpadlás kamatrejtekén
előre orozzák életed.

De hogy tudd,
nincs a világnak oly gazdag földje,
mint épp e bűvös táj.
Akármi jöttment téved erre
a ferde kereszt tövén
menedéket talál.
Nem úgy van tehát, barátom,
hogy holnap törvénynek kikiáltanak bármit,
nélkülünk, helyettünk.

Tőlük a szó csak szolgaság!

Ma mondhatnak akármit,
üthetnek rá még pecsétet is,
vagy éppen kötnek pántlikát….
Téged ne tévesszen, el ne űzzön,
mert utánuk miénk az ország,
s habár övék a hatalom,
rugdalva bárkit felsőfokon
feledhetők
a szégyennemzedék.

Szégyen a gyávaság,
szégyenben marad hát poruk.

Sóhajts egy nagyot nemzetem!
Köröttünk táncra kél és minket vár a kikelet.

Ferencváros, 2011. április 10.

Lengyel Károly

Ott ahol éltet a négy folyó (Átirat)

Most a rónák nyár tüzében ring a délibáb.
Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor.
Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor.
Zöld arany a pázsit selyme, kék ezüst a tó.
Csendes éjjen halkan felsír a tárogató.


Ott ahol éltet a négy folyó,
megtalál testvéri szó.
Ott ahol a felhők lába még elér,
ezredévről hoz ma hírt a szél.
Szól a kürt az ősi várfokán,
elringat a magyar táj.
S minden szent helyünkre újra száll,
vigyáz ránk a magyar turulmadár!


Kárpáthazát újra kerít, szállnak fellegek.
Fellobbannak az őrtüzek, csillogó szemek.
Még az eget is, öröm jár át,
Szép országunk szíveibe Szent Korona száll.
Szebb lesz a nyár, szebb az ősz is, szebben hull a hó.
Minden házon piros, fehér, zöld a lobogó.


Ott ahol éltet a négy folyó,
megtalál testvéri szó.
Ott ahol a felhők lába még elér,
zeng a dal, lelkekben újra ég.
Szól a kürt az ősi várfokán,
Átölel a magyar táj.
S minden szent helyünkre egyre vár,
újra hív a magyar turulmadár!




Ferencváros, 2009. október 28.


Lengyel Károly

HANGOS TAVASZ

Kossuth tér, 2011. április 18. kora este
Orosházi Ferenc tiszteletére


Övék a szó, kerékbe törve józan ész,
s köddé válik kezük közt e kínzott ország,
mikor csupán fényükről szavazhat a nép,
mindenünk mulandóvá és áruvá vált.
     Mondjátok hangosan együtt:
          Hazánk ősi Alkotmányát
          mi most visszaköveteljük!

Kacska törvény más szaváért, hogy szolga légy,
rossz gúnyaként kifordítva minden szabály.
Hiába sok munka, tengernyi szenvedés,
Koronánk vendégváró múzeumi tárgy.
     Mondjátok hangosan együtt:
          Hazánk ősi Alkotmányát
          mi most visszaköveteljük!

Molyos talárban leng, feslett és víg a csőcselék,
unokák jövőjét idegen bérbe adják,
kába napjaink, mint megannyi festett kép,
önhaszonra pocsékba dobták Szent Hazánk.
     Mondjátok hangosan együtt:
          Hazánk ősi Alkotmányát
          mi most visszaköveteljük!

Gőg és parádé, volna mint szellemi rüh,
csalfa tavasz lenget ezernyi pántlikát,
nyomor dúl vezényelt zászlóerdő mögött.
Késik egyre a kikeleti áradás.
     Mondjátok hangosan együtt:
          Hazánk ősi Alkotmányát
          mi most visszaköveteljük!

Koronánk nélkül nincsen ország és nincs jog!
Összegyűlünk, mert nem tehetünk másképpen,
Tekints múltba! Sorjáznak dicső századok!
Nekünk már ez maradt utolsó reménynek.
     Mondjátok hangosan együtt:
          Hazánk ősi Alkotmányát
          mi most visszaköveteljük!

Mert lehet tán élni láncon és hazugul,
csak az már egy másik ország és nem magyar.
Van még idő, mosd ki azt a fényes zászlót!
Koronánkat tisztelni hív ez a tavasz.
     Mondjátok hangosan együtt:
          Hazánk ősi Alkotmányát
          mi most visszaköveteljük!


Ferencváros, 2011. március 31.

Lengyel Károly

Szőke István Atilla : II. Rákóczi Ferenc

Szőke István Atilla

II. Rákóczi Ferenc

Borsi, 1676. március 27.

Rodostó, 1735. április 8.

Úgy áhítá a méltó szabadságot,

 mint futó szarvas a vizek forrását,

égre tartá az olthatatlan lángot

és megállítá népének romlását.

Mert tőlük kapta, a szívében dobban

a hit, ami a harcra készteti Őt,

zászlaját lengeti, emeli jobban,

a rojtost, a szent-szavú égre-törőt.  

Ó, Isten, simogasd, mint föld a magot,

hogy szökkenjen szárba ’mit nékünk hagyott

s emléke lelkünket mélyen áthassa.

Az öröklét ösvényét fonja fénye,

éltesse tovább a Hegyalja népe

s ölelje magához nyughelye, Kassa.  

Gyimesi fohász

Édesanyja, Nagyasszonya Igaz magyar fiaknak,
Pátrónája, Pártfogója Régi magyar hazánknak!
Tehozzád járulunk, sírva leborulunk,
Légy anyja fiaidnak!
Reánk tekints, mert senki sincs, ki sorsunk boldogítsa!
Igaz szívét és jó szemét Aki reánk fordítsa.
Sok véres sebünket, panaszos ügyünket
Aki előbbmozdítsa.
Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket,
Majd száraz ég, majd zápor, jég veri el termésünket.
Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború,
Kétség gyötör bennünket.
Békességben, csendességben tartsd meg hű szolgáidat,
Becsületben és bőségben Örökös Országodat!
Szánd meg, ó Jó Anya, Magyarok Asszonya,
Hű magyar jobbágyodat!
Jó hírnévnek, magyar vérnek gerjeszd vidám újultát,
Királyáért, hazájáért vitéz vére buzdultát!
Engedd, hogy hős karja mindig föltarthassa
Az ellenség lándzsáját!
Így zokogunk, így hódolunk, Mária, szent nevednek;
Így remélünk, halunk s élünk jó anyai szívednek.
A magyar Szent Hazát s Angyali Koronát
Ajánld föl az egeknek!


http://erdely.ma/versek.php?id=22&what=archivum

Szőke István Atilla : Koccintás az ősi magyar nevek tiszteletére!

(vidám anyanyelv-vigyázó és névmentő mondóka)

Csongrádi Csongor - csodákat csókol
Bokrosi Bottyán - boldogan bókol
Dabasi Déva - dalokat dúdol
Békési Bese - bankákat búbol

Tavaszi Tündér - tavakon táncol
Légéndi Lehel - lovakat láncol
Rejtelmes Réka - ruhákat ráncol
Véle Vidorka - vadul viháncol

Nyárádi Nyakas - nyilat nyalábol
Törteli Torda - topog-téblábol
Lepsényi Lilla - lebegve landol
Gömöri Gejza - gombákra gondol

Bihari Bódog - békákat boncol
Galgai Gerle - görcsöt gubancol
Hídvégi Huba - hevesen harcol
Kálnoki Keszi - kőrisfát karcol

Becsei Bíbor - bérceket bájol
Tolnai Táltos - titkokat tájol
Tokaji Tomaj - tüneményt tárol
Áldásos Árpád - álmokat ápol

Tárnoki Taksony - tetőkön tombol
Rádai Regős - rútságot rombol
Galambos Gerjén - gombokat gombol
Dudás Devecser - délig dorombol

Harmatos Haláp - hangosan horkol
Hargitai Hős - hurkokat hurkol
Bujáki Bulcsú - bundába burkol
Szőke Szilárdka - szelíden szurkol

Hernádi Horka - hunoknak hódol
Jelesi Jutas - jövendőt jósol
Ártándi Ákos - áltetőt ácsol
Vitézes Vászoly - vércsét varázsol

Dicső Délibáb - dombot darabol
Romhányi Rova - réteket rabol
Miskei Mátka - magvakat markol
Padányi Pungur - Pilisben parkol

Lelkes Levente - lovon lovagol
Csillagos Csilla - csendben csomagol
Monori Marcal - mérgesen magol
Szatmári Szellő - szirmokat szagol

Putnoki Pintyő - pontyokat pucol
Pozsonyi Pöszke - pisztrángot pácol
Petendi Póka - pityókát párol
Pomázon Pisti - pajeszost páhol…


…Karsai Kincső - kedvesen korhol
s az ősi magyar nevek tiszteletére kortyolunk a borból!


 Pomáz, 1998. október 1.

Ábrányi Emil : Él a magyar

Ábrányi Emil : Él a magyar

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a mult!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen... ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát -
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szivedtől
Új lángra gyúlad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!
Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket űl!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenűl:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

Hervay Tamás : Ima egy őshöz

Hervay Tamás : Ima egy őshöz

Attila ünnepére

Attila nagykirály!

Szkíták, hunok fénye!

Életfolyam forrás:

Itil folyó vére.

Népének Étele, Itala, Vezére.

Fordítsd fényes orcád

Késő nemzedék’dre!

Csaba, kedves fiad

– Ki vezet fény útra

Csillagok ösvenyén

Istennek honába –

Huni örökű jó

Székely nemzetére

Buda jó testvéred,

– Kit nem ölél soha,

Népéért, ha mene,

Önként áldozatra –

Szkítai örökű

Magyari vérére!

Légy segedelmünkre!

Nem sereggel menni,

De Rómát, szeretve,

Istenhez vezéllni!

Nem falat dönteni,

De hő szeretettel

Lelkeket emelni!

Aquilea-harcunk

Önönben megvíni

Istennel-győzelmünk

Hírét messzi vinni!

Nyelvünk-gondolatink

Tisztává tétessék!

Erkölcsben mi szívünk

Kiteljesedtessék!

Szeretettel a rossz’t

Jóra fordíthassuk!

Gonosz hatalmakat

Erőktül foszthassuk!

Minden kísértésnek

Ellene állhassunk!

Jézus amint kéri,

Mi megbocsáthassunk!

Krisztus amint kéri

Kegyelmet adhassunk!

Bensőnkben, mint Urunk,

Világ’ot teremtsünk,

S fényünkkel e-világ

Lámpása lehessünk!

Szőke István Atilla: Atilla

Szőke István Atilla 
Atilla 

Négy égtáj felé süvöltve mutatta 
a kardot, mit néki az égből küldtek. 
Nem volt még ember kit ily" nagynak szültek, 
földre ért az Istennek gondolata: 

"Indulj, kezedben a kard, ments és hódíts, 
előtted a bűnben reszkető világ, 
árnyékban élő gyökértelen virág, 
ha nincs büntetés vész minden jó s ha nincs 

'ki eme fondorlatos igából ment, 
porba hull, züllik az ember-regiment!" 
S indult lelkeket menteni keményen, 

az Erő, Eszme és Erkölcs nevében, 
mert Ő volt a megmentő, az igaz elme, 
Atilla, a hős hunok fejedelme.

Szőke István Atilla : A halál és az uzsorás

Szőke István Atilla : A halál és az uzsorás

emlékezés a Don-kanyarnál elesett
magyar katonákra

Hosszú, aszott-lassú sorokban mennek
az ijesztő ronggyá szürkült katonák,
rogyadozva támolyognak s lépkednek
a fehér, megfagyott végtelenen át.

Nyomukat belepi a sűrű-síró hó,
a pokol mély bugyrába tűnt el a nyár,
minden homályos, fáradt és pusztuló,
aki eldől, fel nem ébred soha már.

Papírtalp-bakancsuk szétázó halál,
megint kidől egy némán, nem kiabál,
aztán még egy s mind, sírt senki nem ás.

A hóesés betakar minden foltot,
lassan eltűnnek az emberi foltok...
s a szobában szivaroz egy uzsorás.

Szőke István Atilla : Petőfi márciusa

Szőke István Atilla : Petőfi márciusa

Születési ideje, helye: ismert

Halálának ideje, helye: bizonytalan

Újra temetésének ideje, helye: nemsokára, a közelben

Ágyban párnák közt halni? Soha! Vajon

akiknek a szabadság ’mit sem jelent

megértik eme nagyszerű, szent

érzést? S érzed, érted ezt Te is fajom

’ki Istentől kaptad földed, mely örök,

a ringó búzamezőt, folyót, hegyet,

dalos pacsirtát, a tündérfelleget

s az aranynapot is, mely az égen pörög?

Jussod mindez, talpra népem, lelkendezz!

Az élet tisztasága, a lelke ez!

S óvd, mint kölykét az anya, hiszen tiéd,

őrizzed, vigyázzad, oltalmazzad, védd,  

mert a szabadság minden ember joga

s e jogtól nem foszthatnak minket soha!

Csákváry Zoltán:Újévi imádság

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben,
Csillagok közt és bányák mély ölén,
Sötét árnyékban, fénylő napsütésben,
Madárdalban és kis gyermek szemén.
Ki igazgatod sorsok fordulását,
Romokból építsz boldog holnapot,
Hozzád küldjük ma szívünk imádságát
Uram, ne hagyd el árva magyarod!

Ne hagyd el őket, akik téged hívnak
A mélységből kiáltva szent neved.
Megváltást váró rongyos rabjaidnak
Add meg, Uram, a napi kenyeret.
Segítsd őket, kik mindig másnak vetnek,
Kiknél az éhség elsőnek kopog,
Mert áldásodból csak akkor ehetnek,
Ha a zsarnok vérebje jóllakott.

Takard be őket tél hidege ellen!
Hozz sebeikre enyhe gyógyulást!
Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel
Bő szüretet és gazdag aratást!
Légy velük, akik verejtékben ázva
Az új Bábelhez hordják a követ,
S mentse meg őket irgalmad csodája,
Amikor a torony mindent eltemet.

Minden áldásod, amit nékünk szántál
Oszd ki közöttünk az újév során,
Hogy túl a tél lidércnyomásos álmán
Élőket köszöntsön a napsugár.
Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek,
Keresztre verték, adj hozzá erőt.
Adj nekik, Uram, száz kísértő fénynél
Fénylőbb csillagot, égi vezetőt.

Vezesd őket, hogy soha, soha többé
El ne tévelyedjen a mi nemzetünk.
Légy velük, Uram, most és mindörökké,
Akkor is, mikor mi már nem leszünk.
Akkor is, mikor jő a boldog holnap,
S parányi sorsunk emléke sem él,
Sárga csontvázunk felett zöld fű sarjad,
Szívünk porával messze szállt a szél.

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben,
Csillagok közt és bányák mély ölén,
Sötét árnyékban, fénylő napsütésben,
Madárdalban és kis gyermek szemén,
Ki igazgatod sorsok fordulását,
Uram, ne hagyd el árva magyarod,
Hallgasd meg szívünk újévi imáját,
És legyen minden úgy, mint akarod !

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog,
érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom!
Szaporodjon ez az ország
emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött,
soha-soha ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke,
gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!